Ismét (nagy) fába vágtam a fejszém, amely újfent a sütés-challengemhez kapcsolódik.
A korábbi bejegyzésben említett bukták után óvatosabbra vettem a figurát, és valami olyasmit terveztem be, ami kevesebb potenciális banánhéjat képes az úton elszórni.
Amióta a kihívásom tart, élesebben figyelem a főzős tartalmak mellett a sütősöket is, és igyekszem a fejembe zárni az ott elhangzó és látható okosságot és bölcsességet. Egy ilyen „szörfölés” alkalmával jutottam el egy általam rég elfeledett klasszikusig – a browniehoz.
A brownie egy amerikai édesség, a XIX. század végétől jegyzik ezen, vagy hasonló néven. A vélt mondák szerint a megalkotó célja az volt, valami gyors és egyszerű, kis kockákban elcsomagolható édességet alkosson, amely mindenki tetszését elnyeri. A recept aztán a XX. század elejére eljutott Észak-Amerika minden részébe, és ahogy az lenni szokott, ahány ház – annyi szokás. Az eredeti recept kibővült mindenfélével, tettek bele diót, időnként mákot, az ínyencek pedig gyorsan felismerték a fagylalttal való keverés lehetőségét. Az elmúlt évtizedekben aztán eljutott az ötlet kerek-e világ minden sarkába, és további fifikákkal gazdagodott.
A „hanyatló Nyugatról” idevándorló brownie szerintem a maga egyszerűségétől igazán nagyszerű. Olyan alapanyagokkal dolgozik, amik minden süteménynek csak a javára válnak – étcsokoládé, kakaó, vaj, cukor. A végeredmény pedig optimális esetben egy igazán könnyű, omlós, mégis csokoládétól duzzadó finomság lesz. A cél a brownie esetében a következő: szilárd, ropogós legyen a teteje, míg a közepe folyjon. Még a sütés terén konzervatív édesanyám konyhájába is belopta magát, és ugyan nagyon régen volt, vannak emlékeim arról, hogy mifelénk is készült eme remek édesség. Sajnos közelebbi emlékeim nincsenek róla, de igyekeztem megugrani azt a szintet, amit itthon felállítottak.
Na de akkor ugorjunk is bele a jóba, és lássuk, milyen lépésekkel jutunk el a csokis menyországig.
Egy edényben vizet melegítünk, amely fölé egy tálat helyezünk, bele pedig a következőket helyezzük:
- 100 gramm, kisebb darabokra vágott vaj
- 200 gramm étcsokoládé.
Minél magasabb kakaó tartalom, minél minőségibb csoki, annál jobb – ne féljünk az elsőre talán kesernyés ízektől, a cukor majd minden problémát megold, és csak a valódi csokoládéízt hagyja hátra
Ha a vaj és a csoki is olvadni kezd, kavarjuk össze őket, és amikor megfelelő a barna massza, levesszük a víz fölül, és pihenni tesszük.
A következő lépésben egy keverőtálra lesz szükségünk, amelybe a következőket öntjük
- 200 gramm kristálycukor
- 100 gramm barnacukor
A cukorra összesen három tojást fogunk ütni, mindezt azonban egyenként tesszük, és minden tojást elkeverünk. Ez egy fontos lépés, a lényeg hogy minél habosabb-levegősebb legyen a kombinációnk, ez adja a későbbiekben a végeredmény levegősségét is.
Ha ezt elértük, adjunk hozzá egy evőkanálnyi vaníliakivonatot is.
Az elkészült masszánkhoz keverjük hozzá az időközben kihűlt csokoládékrémet, valamint szitáljunk bele
- 70 gramm finomlisztet
- 40 gramm cukrozatlan kakaót
Ezen két utolsó összetevő az eddig inkább folyós keverékünket sűrűbbé teszi. Óvatos mozdulatokkal keverjük el, ügyeljünk arra hogy se kakaó, se liszt ne maradjon a tál szélén.
Ha ezzel megvagyunk, az előre sütőpapírral kibélelt formában önthetjük. Keverjük el úgy, hogy egyenletesen ellepje a formát, és nincs is más dolgunk, mint 30 percre könnyes búcsút venni egymástól ameddig a sütemény 180 fokon élvezi a légkeverést, a séf meg pihen.
Ha elkészült, vegyük ki a formából, és tegyük egy tálra. Nem nyúlka-piszka! Adjunk neki 10-15 percnyi pihenőt, mielőtt hozzálátnánk a felvágásához. Nyugalom, ezen idő alatt nem fog elmúlni az a mennyei állapot, hogy a csoki a közepén még picit folyós, miközben a teteje ropog.
Ha pedig bírtunk a hirtelen ingerekkel, valami ilyesmi végeredményt kell kapjunk.
Az igazán ínyencek megkínálhatják egy kis fagylalttal, tehetnek mellé gyümölcsöket, készíthetnek rá cukormázat.. a lehetőségek tárháza szinte végtelen.
Az én brownie-m ezúttal egymagában áll, csupán tömény csokoládés finomságot kínál – minden továbbit a leendő cukrász olvasókra bízva.
A 2021-es évre tervezett süteménytúrám újabb állomása ez, és még sosem volt ilyen magasan a lelkesedési görbém. Találtam egy újabb olyan receptet, amelyben a befektetett munka és a szakértelem mennyisége nem egyenesen arányos a végeredménnyel – azaz gyorsan, egyszerűen valami nagyon finomat sikerült összedobni.
Innen megyünk tovább, ismét erősödő lelkesedéssel és azzal az elvárással, hogy a fenti egyenletben további egyenes arányosságot sikerül majd találni.
Update: A bejegyzés korábban megszületett, de úgy éreztem még nem teljes az élmény, ezért csináltam egy második kört. Jelentem, a mondás lehet régi, de kevésbé nem lett igaz: gyakorlat teszi a mestert. Másodszorra még könnyebben és gyorsabban ment, illetve a végeredmény még jobb lett. Ezúttal rámentem a fagyival való házasításra is – ha van otthon, kihagyhatatlan. Ha nincs, de valami extrára vágyunk, érdemes beruházni egy dobozra, bizonyítottan nagyobb örömöt okoz.
Peace!
