Ez a bejegyzés egy újabb megéneklése az olasz tészták iránti szenvedélyemnek. Volt már szó a pizzáról, amely egész gyermekkoromat áthatotta. Most induljunk tovább, kezdjük ezzel a fura tésztával, és majd eljutunk a magasabban jegyzett, igazi olasz különlegességekig.

Nagy, gyermekkori kedvencem a milánói makaróni. Nagyszüleim ezzel etettek a minden héten esedékes látogatáson. Soha nem tudtam megunni, ők meg csak pislogtak, hogyan képes a gyerek szinte levegővétel nélkül elpusztítani az életkorral folyamatosan növekvő adagokat.

Pedig ennek az ételnek semmi köze Milánóhoz, ugyanolyan „ungárise” kitaláció mint amikor rántott bordával tálaljuk. Milánóban nem ismerik ezt, sem más részein Olaszországnak. Van-e nekem ezzel problémám? Semmi, ezek az ételek kiválóak, biggyesszünk mellé bármelyik olasz város nevét. (A milánói sertésbordát is meg kell írjam egyszer: szintén gasztro-bűn egyesek szemében, pedig kiváló megtestesülése a magyar népléleknek, és nem mellesleg nagyon kedvelem).

Szóval mi is ez a milánói illetőségű étel? Egy paradicsomos szósz, amelyet tésztával vegyítünk, rengeteg sajttal szórunk, majd rápirítjuk a tetejére. Szemben a bolognaival (ami nem magyar találmány, Bologna büszkén vállalja a találmányát, amely miatt globális dicsfényben fürdik), ez egy jóval szaftosabb szósz, amelynek teljes egészében el kell lepnie a tésztát. Jellegét a pirított sonka és gomba adja.

Az alapvető hozzávalók:

• 10-15 dkg jobb minőségű sonka
• 3-4 fej gomba
• 1 fej vöröshagyma
• 4-5 gerezd fokhagyma
• 1 üveg passata, esetleg sűrített paradicsom
• 1 paradicsom, apróra vágva
• 300 dkg száraztészta
• Sajt, amennyit elbír („has too much cheese on it – said noone, ever)

Egy nagyobb serpenyőben az egészen apróra vágott hagymát olajon pirítani kezdjük. Piruljon szépen, nem kell lassú tűzön dinsztelni, a paradicsomszószban majd kellemesen megfő.

Ha már pici színt kapott, mehet mellé a felvágott gomba. Ízlés dolga, de én nagyobb darabokban kedvelem a gombát. Bőszen éljünk a sóval, a gomba kedveli ezt, és a hagymával együtt levet is ereszt.

Amikor a gomba is már szépen sötétedik, mehet a kockázott sonka egy nagyon apróra vágott paradicsom és a fokhagyma is mellé. Piruljanak szépen, ha kevés az olaj, pótoljuk.

Amikor már minden szépen megpirult, bőszen megkínáljuk a paradicsomszósszal. A passatát ízesítsük minden olasz ételek barátaival: feketebors, oregánó, bazsalikom, kakukkfű. Keverjünk rajta egy szép nagyot, majd várjuk meg ameddig először felbugyog a mártásunk. Ezután vegyük takarékra a lángot, fedjük le, és hagyjuk rotyogni.

Noha ez alapvetően egy gyors étel, szánjunk rá egy 20-30 percet, ameddig a mártásunk rotyog. A hagymának és a paradicsomnak idő kell hogy ízüket kiadják, és nem árt ha omlósra puhulnak a lében.

A főzési idő felénél elkezdhetünk a tészta körül szorgoskodni, és ezen a ponton kell értekezzünk arról, milyen tésztával is kínáljuk. A helyzet az, hogy nincs szentírás, csak ízlések meg pofonok. Igen, a klasszikus a makaróni tészta, amely nekem is nagy kedvencem. De valójában olyan formájú, ízű, állagú, színű tésztával operálunk, amilyet éppen mi, vagy vendégeink megkívánnak.

Az én ételem apropója egy érdekes tészta beszerzése volt, ezen a napon ismerkedtem meg a Cappellettivel – nem gondoltam volna, hogy van olasz tésztafajta, amely eddig kimaradt. Hát mégis!

A Cappelletti egy tortellini-hez hasonló, hússal töltött tészta. Ízvilágában a tortellini-re hajaz, valamiért mégis más, különlegeseb íze van. Próbáljátok ki ti is, csalódást biztosan nem fog okozni.

A tésztát szokásos módon, bő sós vízben főzzük meg. Tekintve hogy nem egyből fogunk nekiesni, érdemes még az al dente-nél is egy kicsit keményebbre hagyni, majd a paradicsomszószban még puhul.

A szósz utolsó 5 percében kapcsoljunk a gázra, fedőt le, hadd menjen el egy kis lé, legyen sűrűbb a szószunk. Ugyanekkor kezdjük előmelegíteni a sütőnket, legalább 200 fok, ha van, menjen a grill is.

Készítsünk elő egy olyan edényt / jénait, amely bírja a sütőt. Tegyük bele a leszűrt tésztát, mehet rá a mártás, és annyi sajt, amennyit csak szeretünk. A profik keverjenek a tészta közé is, rosszabb garantáltan nem lesz tőle.

Ha megvan, mehet a sütőbe addig, ameddig a sajt a tetején aranybarnára nem pirul. Amint ezt a színt elértük, tálalásra készen is vagyunk.

Szerintem ez egy hibátlan dolog, pattant is ki egy olasz vagy egy magyar szakács vagy háziasszony fejéből. A szószunk és a tésztánk olaszos, bő szaftban létezik. A Pirított sajt pedig szerintem verhetetlen.

A boltokban árulnak jobb és kevésbé jobb milánói szószokat üvegben, tartósítva. Nem vagyok álszent, használtam én is őket. Viszont hacsak nem az éhhalál kerülget minket, érdemes ezt az egy órát rászánni egy „igazi” milánóira, sok fokhagymával, gombával, sonkával, lassú főzés mellett összeérő ízekkel. Azt álszentség nélkül állítóm, hogy jobb lesz mint a bolti.

Azt hiszem nem véletlen, hogy gyerekként én is „rákattantam”, éttermekben is ott van a gyerek menüben. Azt szokták mondani, a gyerek még őszinte, akkor higgyünk nekik hogy ez jó.

Mert tényleg az. Olasz vagy sem.

Jó étvágyat!