Az első.
Mármint Pizza.
Én és a Pizza – jóban és rosszban. Van az a mondás, hogy a szex olyan mint a pizza: ha rossz, akkor is jó. Minden szava igaz.
Idejét sem tudom megmondani, mikor ettem először pizzát, annyi bizonyos hogy amióta emlékeim vannak, azóta az egyik gyengém.
Nagymamán annakidején sokat utazott, főleg vonattal. Egy-egy hosszabb útja után, amikor a vonata a déliben "landolt", meghívott minket egy pizzára. Alkotás út - Nagyenyed utca sarok, a hely neve: Il Treno. Az első éttermük - a többi már történelem. Igazi kemence, óriási, olaszos pizzák.
Hogy ott ettem-e életem első pizzáját az kétséges, de hogy a szerelem egy életre ott köttetett, annyi szent. Match made in heaven.
Teltek - múltak az évek, az Il Treno bezárt, nagymamám sem utazott már, de a pizza továbbra is a gyengém maradt. Bejött a "rendelős" korszak ; jobb és rosszabb pizzákat rendeltünk családi eseményekre. Elkezdtem dolgozni, a SZÉP kártya juttatásoknak hála pedig gyakran éltem a rendeléssel, amikor nem volt kedvem / időm főzni.
Édesanyám gyakran készített pizzát, az viszont olyan igazán magyaros volt: vastag tészta, gombapörkölt rá, kolbász, sajt. Finom, kedveltem. De nem az igazi.
Mert az "igazi" pizza, ahogyan először Nápolyban megálmodták, és ahogyan az olasz emigránsok világhírűvé tették nem olyan.
A tésztája vékony, könnyű, a széle ropogós, a feltétje pedig "szegényes". Nem kell rá más mint egyszerű fűszeres paradicsom, sajt, és esetleg valami hús-feltét. Számos ilyet ettem, és amikor megfogalmazódott bennem hogy életemben először, otthon készítsek, akkor valami ilyesmit képzeltem el ( Spoiler alert: a kolbász meg a sonka a hűtő tartozéka volt, hiba lett volna kihagyni )
Azt gondoltam, és mindig azt hallottam, lehet hogy noha a pizza a "szegények" ételeként indult, elkészítése mégis igazi mesterség.
Ez részben iogazolódott, részben nem.
MIért?
- pro: pizzát készíteni nem lehetetlen küldetés, némi kézügyeség és fantázia kell hozzá
- kontra: senki ne gondolja, hogy elsőre úgy pörgeti az ujján a tésztát, ahogy a menő pizzaszakácsok
- Szintézis: egy műkedvelő amatőr is készíthet remek pizzát kevés munkaidővel.
Háttérsztori: Egy kenyérsütésből megmaradt liszt és élesztő. Innen ugrott be, hogy egy idegörlő nap után, amikor az ember ki akarja verni a fejéből a munkahelyi horrort, valami kísérletezésbe kell fogni. Ha jó, azért iszunk, ha nem, azért ( szállás.hu - úgy is lett ). A kedvesem szintén osztja a pizza iránti szenvedélyt - nincs más hátra, mint próbálkozni.
Első lépés a tészta:
A tészta alapvetése nem egy bonyolult dolog: liszt, élesztő, olaj, só, kevés cukor az élesztőhöz. Hagytam az élesztőt dolgozni, hogy dupla akkorára keljen a tészta. Ezután következik a nyújtás.
És jött az első banánhéj, amelyen majdnem sikerült is elcsúszni. A nyújtás kézügyességet és gyakorlatot ígénylő művelet, amelyhez finom mozdulatok szükségeltetnek. Nekem a női kezek finomságára volt szükségem, így lett a végeredmény egy elfogadható tészta, amely alig várta hogy megkenjük feltéttel.
Második lépés – a feltét.
Számomra a „rendelős“ pizzák gyenge pontja szinte mindig a szósz volt: vagy sűrű, vagy eláztatja a tésztát, vagy ízetlen vagy túlságosan tolakodó.
Pedig nem tűnik ördöngősségnek: sűrű paradicsomszósz és a klasszikus zöldfűszerek, ezek elegyére van szükségünk.
Hogy az enyém megfelelően tartalmas és sűrű legyen, kevés olajon kevés hagymát futtattam, majd sűrített paradicsomot és kellő adag zöldfűszert helyeztem rá. Miután elment belőle a nedvesség, készen is volt. Pont olyan sűrű, hogy ne itasson át mindent, de elég fűszeres ahhoz, hogy megadja az alapízt.
A feltét pedig az, ami hirtelenjében elérhető volt: sonka, kolbász, mozzarella, olivabogyó.
Miután megkaptam a fentebbi összképet, immáron a sütőn volt a sor.
Harmadik lépés – a sütés és végeredmény.
A sikeres pizzasütéshez forró sütőre lesz szükségünk – nem légkeverés, nem grill, viszont 250 fok.
Alig 15 perc, és egy kész pizzát kapunk, amelyen buborékolva olvadozik a sajt, csillog a kolbász és a sonka.
Amikor a sütőből kivéve megláttam a végeredményt, félelemmel vegyes vágyakozás kavargott bennem. Mert hogy amit kaptam, az jól nézett ki. Barnálló szél, mennyein olvadt feltét.
Na de milyen lesz az íze?
A szeletelés után viszont elégedettséggel teli öröm lett úrrá rajtam és kóstolópartneremen. A pizza majdnem olyan lett, amint amilyet álmodni mertem.
Na de lássuk a végeredményt értékelve:
- Pro: pizzát készíteni nem akkora ördőngősség, némi kézügyességgel kiváló ételt kaphatunk. A szükséges idő nagyjából két óra, de a nettó munkaidő nagyjából 20 perc, a többi időben az élesztő és a sütő dolgozik
- Kontra: a pizzatészta nyújtása tudomány. Pont. Én itt részben kudarcot vallottam, a korábban megénekelt vékonyság és ropogósság elmaradt
És hogy mi a végső konklúzió?
Pizzát csinálni remek móka, kiváló eredményt érhetünk el akár elsőre is. Egy új, ámde fejlesztendő al-hobbit találtam magamnak, amely tovább erősíti a pizza és a köztem lévő belsőséges kapcsolatot.
Folyt. Köv �